1990-ben végeztem konduktorként a Pető Intézetben, ahol több mint három évtizeden keresztül foglalkoztam mozgássérült gyermekek fejlesztésével. Ez az időszak számomra nem csupán szakmai kihívásokat jelentett, hanem egy mélyen megható utazást is a gyermekek és családjaik életébe. Minden egyes nap egy újabb lehetőséget adott arra, hogy részese lehessek a gyermekek fejlődésének, örülhettem a legkisebb előrelépéseknek is, és érezhettem, milyen hatalmas erőt adhatunk a családoknak a mindennapi küzdelmeikben.

 

Az évek során rengeteg emlékezetes pillanatot éltem meg: az első lépéseket, a bátor próbálkozásokat, és a sikerek után megélt örömöt. Megtanultam, hogy a gyermekek fejlődése nem csupán a technikai és módszertani megközelítéseken múlik, hanem a szereteten, a türelmen és az empátián is. A legnagyobb eredmények sokszor nem a látványos előrehaladásban rejlenek, hanem abban, hogy a gyermekek önbizalma nő, és képesek egyre nagyobb mértékben részt venni a világban.